Flying – Repülés

2008. november, 28

Az utóbbi időben nem sok időm volt a repülésre, az új hobbimra.

Azért történt egy, s más. Eddigi sikertelen repüléseimet annak tudtam be, hogy a technika nem a leg jobb. Sok internetes böngészés, modellező barátaim tanácsait megfogadva, beszereztem egy FUTABA T6EX 2.4 GHz -es rádiót. Ezzel gondoltam kiküszöbölöm a rádiózavarokat, frekvenciaütközéseket. Az elvárásaimnak maximálisan meg is felel. Nagyon jó távirányító. Arra megy a gép, amerre irányítom, nem dobálja a rádiózavar. A kis FIK -be raktam a vevőt, ezzel próbáltam ki. (Értékesebb volt benne a vevő, mint maga a gép :) ) Jó is volt addig, míg a már betegeskedő motorja végleg be nem adta a kulcsot. Nem volt más választásom átraktam a vevőt a Cessnába és egy-két  foltozgatás, amivel még tartoztam a gépemnek irány a reptér.

Azt azért el kell mondanom, hogy a FIK és a Cessna röptetése elötti időben (FUTABA elötti korszak) repültem egy Easy Glider-rel, amit modellező barátaim adtak kölcsön.

Easy Glider fénykorában

Easy Glider fénykorában

Ez nagyon kedves gesztus volt a részükről, nem is mertem sokat repülni vele, nagyon féltem, hogy tönkreteszem. (Maga a gép csúnyácska, látott egyet, s mást, de nagyon jól repült, az elektronikája is jónak mondható. Főleg a motor. Ment, mint a rakéta.) Nem sokat használtam, nagyon kellemetlen lett volna, ha a tapasztalatlanságom miatt barátaimnak kellemetlenséget okoztam volna. A mai világban kincset érnek az ilyen barátok. És ritka kincs. Úgy tűnik a modellezők között azért még akad.

Visszatérve a FUTABA T6EX -hez. Szimulátor kábelt kell vennem. Egy hétig használhattam Zsigmond barátom FUTABA szimulátor kábelét. Ezzel a távirányítóval még a szimulátorozás is más, mint a – hogy is mondjam – a készletekben kapható távirányítókkal. Úgy, mint a valóságban.

Futaba 6EX 2.4Ghz is a 2.4GHz radio system using FASST - Futaba Advanced Spread Spectrum Technology.

Futaba 6EX 2.4Ghz is a 2.4GHz radio system using FASST - Futaba Advanced Spread Spectrum Technology.

Saját tapasztalás. Nem érdemes belevágni egy kezdőknek ajánlott szettel sem úgy a repülőmodellezésbe, hogy ne legyen egy jó távirányítója az embernek. Persze csábító az, hogy kicsomagol, akku feltölt, oszt röpül. Ezekhez a gépekhez adott távirányító nem alkalmas a kezdőknek. Nagyon kedvét tudja szegni az embernek, amikor széttörik a kedvenc repülője, amire annyit várt, mert nem volt meg a rávaló pénze, vagy nem volt a boltban, vagy sokat utazott a csomag. Akár itt be is fejeződik pilóta karrierje, mondván ez nem megy. Persze, amikor a botot balra nyomom, de a gép ezt nem érzi és mondjuk jobbra kanyarodi. Ez előfordult az RTF hez adott távirányítómmal. A jó technikai felszereléssel egy hibalehetőség kizárva. Így is marad még elég buktató. Tapasztalt repülő modellezők véleményére alapozva – és persze saját tapasztalatom (károm) – alapján merem ezt így kijelenteni.

Mostanában kevés időm van a modellezésre, de a minap kaptam egy kellemes emailt. Az előzménye annyi, hogy egy-két modellezéssel foglalkozó linkgyűjteménybe beregisztráltam at rcmodell.wordpress.com oldalt. (Ezt :) ) Ugyanis szeretném, ha látogatnák is a blogomat. :-) Az egyik ilyen, – nevezzük nevén ezt a linkgyűjteményt – a modellezes.lap.hu . Nagyon sok hasznos linket találhat itt minden modellezés iránt érdeklődő. Szóval a szerkesztője közölte, felvette az oldalamat a linkgyűjteménybe. Köszönet érte! A kölcsönösség jegyében és mert tényleg hasznos linkekt tartalmaz , én is örömmel kiteszem a linkjét és a szlogenjét is ” Modellezés Startlap – modellezés startlap, minden, ami modellezés

Mára ennyi. Hideg van, fúj a szél, esik az eső – nem egy repülésre alkalmas idő. De! Rossz idő után jön a jó idő!


A második, az már igazi repülőgép modell

2008. Szeptember, 29

Na ez már igazi repülőgép modell volt!

Egy felső szárnyas, balsa bordákkal, papírborítással, és motorral. Igaz gumimotor volt, ami nem akarta a légcsavart megpörgetni, annyira biztos nem, hogy ezáltal repüljön is a gép. Sokat és nagy szeretettel dolgoztam rajta, míg elkészült. Alig vártam, hogy kipróbáljam! Végre eljött a nap. És ahogy az lenni szokott, az első repítés alkalmával darabokra tört. Hát mit mondjak, annyira rendbe tudtam hozni, hogy az asztalomon jól mutasson.

PZL 101

PZL 101 Gawron

Aztán idővel elkallódott. Sajnáltam, mert jól nézett ki a kicsit csálé szárnyaival és a foltozott borításával.
Azt ugye nem mondtam, hogy hosszú éveken át nem volt modellező ambícióm. Bejárhattam volna az MHSZ-be (a fiataloknak: Magyar Honvédelmi Szövetség, amolyan félkatonai szervezet, itt képezték a gépkocsivezetőket, a pilótákat, a rádiósokat, a könnyűbúvárokat, lövészeket – és hogy ne legyen teljes katonai jellege a modellezőket is) De nem jártam be, mondván a modellezés az egy nagy hülyeség. Inkább elmentem könnyűbúvárnak. A sportorvos azt mondta, a szemüvegem nem akadály, a víz alatt úgysem lehet látni semmit. A rep orvosiról pedig emiatt (a szemüveg  miatt) rúgtak ki. :-(

És hosszú-hosszú évekig nem is tudtam, hogy létezik modellezés. Repülőgép- és hajó maketteket ragasztgattam sorozatban, azok csak akkor törtek, ha leejtettem, vagy ha lelöktem a polcról. Aztán ez is elmaradt.

Nos, a második gépem egy mai Cessna-ra hasonlított. De inkább egy PZL 101-re.

Ez is egy történet, de előbb egy kis kirándulás a forgószárnyasok világába. Nos, ez is megér egy beszámolót, ami hamarosan következik.


Modellezés kezdete

2008. Szeptember, 28

Mostanában kezdtem komolyabban foglalkozni a modellezéssel. Ennek azért volt előzménye, de az lassan az idők homályába vész…

Íme, a történet.

Még gyerekkoromban kaptam egy összerakható, tömör balsalap szárnyú vitorlázó repülőt. Arra emlékszem, hogy rengeteg ólmot kellett rakni az orrába, és hamar elfogyott a ragasztóm és a repülőm is. Repült a szerencsétlen, hisz az eldobott kő is repül. :)

Az első kudarc nem vette kedvem. Következett a második gépem, de ez már egy másik történet.

Valahogy így nézett ki.

Első gépem oldalnézetben

Balsa szabadon repülő vitorlázó oldalnézetben

Balsa szabadonrepülő vitorlázó

Balsa szabadon repülő vitorlázó felülnézetben